A Srí Lanka-i családom – így mondom, ha az enyéimről beszélek. Így is gondolok rájuk, mert náluk egyszerűen nem lehet máshova sorolni a közelállókat. Barátaim családtagként fogadtak, majd egy év alatt akként – pontosabban akka-ként (nővér) – fogadtak be otthonukba, életükbe. Srí Lankán az emberi kapcsolatok 90 %-a a családon belül zajlik, a barátokat is beleértve. Szimplán a nevét mondani valakinek nagy durvaság – vagy különleges barátság jele –, az öcsém–bátyám, húgom-nővérem, stb. a megszólítás elmaradhatatlan része. Az idegenhez is úgy fordulnak az utcán: - Bátyám, tudod-e…?, de még a feleség is bátyámnak titulálja a férjét.
Magyar falvak múlt-ízű képeit látom.
Az első napok legnagyobb meglepetése az volt, hogy a Srí Pada-i társaság valamennyi tagja szegről-végről rokona egymásnak. Ezzel egy csapásra a környék legtöbb családjának régi ismerősévé váltam, minthogy az egész „falu’ néhány család kiterjedt és szövevényes rokonságából áll. A nagyfiú hazaviszi asszonyát, a testvérek pedig – amennyire csak lehet – a közelben építik fel házaikat. Általában csak a nők válnak el szüleiktől, de amint tehetik, látogatóba mennek – a hétvégék és valamennyi ünnep a családlátogatás jegyében zajlik.
Szembe-szomszédunk Szoma, három lánya már férjhez ment, a negyedik most van eladósorban. Jár is hozzá egy szerelmes udvarló – titokban. Néha a mi udvarunkon ácsorog, hogy legalább egy pillantást vethessen a lányra. A szülők nem tartják elég jó partinak, a házasság lehetősége nélkül pedig „nincs értelme” találkozniuk. Házuk majd minden nap lánycsiviteléstől hangos – a nővérek szinte minden szabadidejüket a szülői házban töltik, abból meg van nekik bőven.
Srí Lankán a nő anyát, feleséget jelent. Bár a mai fiatal lányok már igyekeznek valamilyen állást találni, legtöbbjük mégis otthon marad, ha férjhez megy. A családnak fontosabb a gondoskodás, mint az a kevés pénz, amit kereshetnének.
Ayanthi már nem ragaszkodik annyira a hagyományokhoz; felsöpri az udvart minden reggel, és megfőzi az ebédet, aztán, ha sok a szennyes, a folyóra megy mosni – mint minden asszony a környéken -, családjában már a boltból reggelizünk. Az ő tűzhelyén már nem rotyog a rizs hajnalok hajnalán, ahogy a legtöbb házban. Sokan el sem kezdik a napot a reggeli rizs nélkül. Vannak, akik délutánra, estére új rizst főznek, de ettől még a nők délutánjai, estéi többnyire szabadok. A reggeli egymáshoz mászkálást követő csendes délelőtt után ilyenkor megindul a népvándorlás – testvérek, unokatestvérek, szülők, gyerekek – mind meglátogatják egymást, hisz nem kell messzire menni. Még a kutyák is hol egyik, hol másik ház előtt hűsölnek az árnyékban.
A rizsföldek és a zafírbányák sem esnek oly távol, hogy a férfiak haza ne mennének ebédre. Az ebédszünetbe egy kis ház körüli munka, szerelés, javítás is belefér, no meg a gyerekekkel is játszani kell…
- Menj el a Suddu entivel – azaz fehér nénivel – győzködi kevéssel hazaindulásom előtt a karjaiban ülő csecsemőt az egyik szomszédasszony a kisbolt előtt. - Ott aztán sók – vagyishogy az aztán a jó hely, a kerítés is kolbászból van. Mondja ráérősen, egy napsütéses délelőtt a kisbolt pultjának támaszkodva, fülig érő szájjal. És nem hiszi el nekem, hogy itt sokkal sókabb.
Amikor pedig mégsem mennek jól a dolgok, az emberek a kattadiához – sámán, varázsló – fordulnak. Őt nézzük meg legközelebb.
