Rólam
Az újságíró iskolában nagy szerencse ért: Popper Péter volt az egyik tanárunk. Aztán a tanítványi viszonyból barátféleség lettünk, s két éven át minden héten találkoztunk. Minden találkozásunkat valamilyen kérdéssel zárta, amin én a következő alkalomig rágódhattam. Egyszer azt kérdezte: ki vagy te, Stern Gabi? Valamit mondtam rá, de kinevetett, ahogy a következő hetekben adott válaszokat is. Utolsó próbálkozásként azzal álltam elő, hogy én egy hullámvonal vagyok, amin ugyanúgy nevetett – ha nem jobban.

És aztán elhalványult bennem a vágy, hogy megfogalmazzam, ki is vagyok, csak néha izzik fel, útkereszteződésekben. Olyankor előveszem Lin-csi apát reggeli beszélgetéseit:

„… bejártam a tíz állapotot és a tízezer dolog birodalmát, túl vagyok immár a négyestételen és túl a száz tagadáson, mégsem tudok válaszolni a kérdésre, "ki vagyok én?" Felelj nekem, Mester,ki vagyok én? Lin-csi a szerzetesre emelte tekintetét, majd elfordult tőle. Így kérdezte, hosszabb szünet után, halkan.
- Megetted a zabkásádat, szerzetes?   - Megettem, Mester.
- Elmostad az étkezőtálkádat?   - Elmostam.
- Kitakarítottad a celládat?   - Kitakarítottam.
- Kisöpörted az udvart?   - Kisöpörtem.
- Szálltak a falevelek, amikor söpörtél, mi?   - Szálltak, Mester.
- De azért összeszedted őket.   - Összeszedtem, Mester.
- És láttad azt a nagy ciprusfát az udvaron?   - Láttam, Mester.
- Szép tornyos növésű, igaz?   - Igaz, Mester.
- S finom, balzsamos illatú. Érezted?   - Éreztem, Mester.
- Aztán bejöttél hozzám.   - Bejöttem, Mester.
- És azt kérdezted, ki vagy te?   - Azt kérdeztem, Mester, ki vagyok én.

- Nos, tudd meg, szerzetes, az vagy te, aki reggel megette a zabkásáját, aztán elmosta az étkezőtálkáját, kitakarította a celláját, kisöpörte az udvart, nézte, hogyan szállnak a falevelek, és érezte a tornyos növésű ciprusfa balzsamos illatát. Majd bejött hozzám, és megkérdezte, kicsoda ő. Ez vagy hát, szerzetes, semmi más. Ám ez épp elég, hidd el. Nem lehet több az ember.”

Én pedig az vagyok, aki újságíró lett, majd elment Indiába világot látni, ott (többek közt) tibeti szerzeteseket tanított angolra. Az angol tanítását aztán még harminc éven át folytatta Magyarországon, és a tapasztalataiból irt egy angol nyelvtankönyvet.

Újra elment Indiába, és csinált róla egy filmet, hogy átadja, amit kapott. Az onnan hozott könyvet, az Ősi jövendőket lefordította, kiadta, s az abban tanultakat itthoni és Sri Lanka-i barátai javára szeretné gyakorlatba ültetni. Oda köti a nekik köszönhetően elindult Serendib drágakőékszer-projekt is, ami remélhetően megteremti majd a permakultúra ottani elterjesztésének, és egy itthoni közösségi permakulturás erdőkertnek az alapjait. A többit majd még meglátjuk. ☺