Megjelent a Pesti Hírlap 1990. április 26-i számában

NINCS LAKÓHÁZ ÜZLET NÉLKÜL I. rész

Az időjárásnak Vietnamban nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. A téli egy-két hónap hidegre ugyanis nem rendezkednek be, hanem átvészelik. Az ablaküveg, sőt gyakran meg az ajtó is luxusnak számít, fűtés, meleg víz szinte egyáltalán nincs. Védekezésül felöltöznek: két nadrág, öt-hat ing, póló, de néhány bundát, télikabátot is látni. Cipőt, zoknit azonban ritkán, a legtöbben papucsban járnak, vagy mezítláb.  Hanoi -1990 tavaszán.

 

Ami az első pillanattól a legmeghatározóbb élmény, az a tömeg. A népsűrűség elképesztő. A repülőtértől Hanoiig tartó 40 kilométeres út végig lakott, állandóan azt hisszük: megérkeztünk. Mikor végre megérkezünk, nehéz elhinni, hogy ez a főváros, sőt, hogy egyáltalán város. Egy-két negyeden, vagy a franciák által itt hagyott épületen kívül kidőlt-bedőlt falú házak. De itt ez csak háttér. Az élet az utcán zajlik.

Vietnam6jpg.jpgBármennyire is közhely a "Vietnámról már hallottak" számára, a kerékpár központi szerepet játszik. Már csak azért is, mert tömegközlekedés gyakorlatilag nincs. Hallottuk ugyan, hogy van egy villamos, de a három hét alatt egyszer sem láttuk. Elképzelni is nehéz, hogy a hajdan franciák építette villamossínek hiányzó szakaszain hogyan ugrik át. Néha szembetalálkozunk trolival, az egyirányú utcában. Nemcsak az ajtajain, az ablakain is csüngnek az emberek, a legelőnyösebb helyen lévő utas egyben az index szerepet is megkapja. A sofőrt úgy körülülik, hogy nehezen tudná kinyújtani a karját. Fogalmam sincs, hogy lát oldalra vagy hátra, igaz, jelentősége sincs, csak duda legyen. A közlekedés csak az idegeneknek jelent stresszt. Két napig hideglelés jön rám, ha elindulunk valahova, természetesen biciklivel, mint mindenki. Nehezen fogadom el, hogy percenként centikre húznak el mellettem. Nem csoda, hogy abszolút biztonsággal közlekednek: láttam olyan "kerékpárost", akinek csak akkor ért le a lába a pedálig, amikor az éppen fenn volt.

Többnyire már csecsemőkorban elkezdik az ismerkedést a forgalommal. Menetközben a papa, mama, nagyobb testvér hóna alól kukucskálnak a világra, vagy alszanak. Szóval a kerékpár hasznos jószág, néha öten is ülnek egyen. A testközelség, az érintés a kelet-ázsiai számára sokkal természetesebb és sokkal inkább az élet része, mint nekünk. A barátok egymás vállát vagy lábát, de legalább kormányát fogva kerekeznek egymás mellett. Ez persze nemcsak közlekedés közben van így. A beszélgetőtársak őszinteséget, jó szándékát, barátságát vagy csak egyszerű szimpátiáját az érintés fejezi ki – de szigorúan csak az egyneműek között.

Talán amiatt alakult ki az állandó közelség, hogy nincs hely, nincs élettér. A lakásokban, melyek többnyire két helyiségből állnak, több generáció él együtt. De ez megint csak a háttér. Olyannyira, hogy igen gyakran az utca felöli "fal", egy hajnaltól késő estig felhúzott rolóféleség. Annál is inkább, mert szinte nincs otthon amelynek külső szobája ne bolt, "presszó" vagy "étterem" lenne. Ha mást nem, hát teát kínálnak, de mindenki árul valamit. A 40 ezer dong (körülbelül 10 dollár) körüli átlagfizetésből még a legszerényebben sem lehet megélni. Nagyjából 100 ezer dong elegendő a létminimumhoz, bár ezt a kifejezést itt nem használják, s nekem úgy tűnt, nem is nagyon gondolkodnak ezen. Ennyi lehet egy mérnök fizetésénél a plafon, míg a feketézők 400-500 ezret is megkeresnek. A kereskedés különben is a vérükben van. Aki a teaárusításnál többet tud beruházni, az szendvicset, főtt kacsatojást és pho-t árul. A pho főtt tésztára és marha- vagy csirkehús-cafatokra öntött leves, hozzá illatos füveket adnak. A menüt erőspaprika-mártás teszi teljessé. 6-7 óra körül, munkába indulás előtt vagy helyett, ezt reggelizik Hanoi lakói. Az ebéd természetesen rizs, hozzá grammokban mérhető hús, vagy to-fu, ami szójababból készül, s állaga-íze leginkább a gumihoz hasonlít. A vacsora nagyjából ugyanez.

A lakásboltok előtt vége-hossza nincs az utcán ücsörgő árusoknak. Ez annyira hozzátartozik a városképhez, hogy elképzelhetetlen: két éve még üresek voltak az utcák. A párt akkor engedett zöld utat a magánkereskedelemnek. Gyümölcs, illatos füvek és cigaretta a leggyakoribb árucikkek, de – bármilyen hihetetlen – mindent lehet kapni. Néhány kuriózum: Palmolive szappan, Fa fogkrém, magyar Kevert, vagy Törley pezsgő. A piac a hazai mezőgazdaság mellett a szinten hazai csempészet végeredményeit kínálja. Ez a legrégibb és legkiterjedtebb üzletágak közé tartozik Vietnámban. Olyannyira, hogy még az állami vállalatok is űzik. A gazdasági nyitás hatásaként a külföldi tőkések, ha nagyon óvatosan is, de kezdenek már tapogatózni. Pontosabb, ha azt írom: hazatapogatózni. Mert itt is, mint nálunk. a meggazdagodott idegenbe szakadtak érdeklődnek elsősorban. (folytatjuk)

.


⇑ vissza a cikkekhez ⇑


web: sterngabi.hu | email: stern.gabriella@gmail.com | tel: +36-20-569-5164